A Hód Úszó SE a paraúszókhoz is szól

A Hód Úszó SE nagy hangsúlyt fektet az ép sportolók fejlődésére, és legalább ilyen fontosnak tartják a paraúszók foglalkoztatását is. Céljuk, hogy minél több, mozgásban, tanulásban, értelmileg akadályozott gyereknek legyen lehetősége megtanulni úszni, versenyezni szervezett keretek között, hiszen ez óriási erőt adhat nekik, mind testileg, mind lelkileg.

A Hód Úszó SE nagy hangsúlyt fektet az ép sportolók fejlődésére, és legalább ilyen fontosnak tartják a paraúszók foglalkoztatását is. Céljuk, hogy minél több, mozgásban, tanulásban, értelmileg akadályozott gyereknek legyen lehetősége megtanulni úszni, versenyezni szervezett keretek között, hiszen ez óriási erőt adhat nekik, mind testileg, mind lelkileg. A fejlődésük elősegítése érdekében felvették a kapcsolatot Becsey Jánossal, aki minden segítséget megad, hogy egy igazi paraúszó-paradicsom válhasson Vásárhelyből.

A Hód Úszó SE 2008-ban döntött úgy, hogy felkarolja a sérült gyerekeket. Nagy öröm ez, hiszen mint minden sportban, az úszásban is fontos, hogy azok a gyerekek is élvezhessék, és kiélvezhessék, akik nem tudják épként élni az életüket. Bajusz Andrea, a Hód Úszó SE edzője kifejtette, hogy a Magyar Úszó Szövetséggel nemrégen vették fel a kapcsolatot, hiszen a gyerekek oktatásán túl a versenyeket is megcélozták.

„Van már egy sportolónk, Rauch Róbert, aki a speciális olimpián 2019-ben egy bronzérmet is szerzett 100 méter gyorson. Az ő példájából kiindulva szerettük volna felkarolni a versenysportot, és felkerestük a szövetséget. Kíváncsiak voltunk, hogy milyen lehetőségek vannak, és hogy hogyan működik ez az egész rendszer. Többször volt már Vásárhelyen a Magyar Paraúszó Országos Bajnokság, és nemzetközi versenynek is adott már otthont Vásárhely, és ezeken a sikereken felbuzdulva most szeretnénk meghonosítani a paraúszást a Hód Úszó színei alatt” – mondta el az edző.

A Hódok felvették a kapcsolatot Becsey Jánossal, aki kétszeres paralimpiai bajnok, négyszeres para-világbajnok, Európa-bajnok paraúszó, úszóedző, sportdiplomata, és a paraúszó válogatott vezetőedzője. 2011 óta járnak Vásárhelyre edzőtáborozni, és idén lett volna a 4. alkalom, hogy itt rendezik meg a Magyar Paraúszó Országos Bajnokságot, ami egyben nemzetközi verseny is szokott lenni.

Becsey János elmondta, hogy tavaly kezdtek el beszélgetni arról Bajusz Andreával, hogy a Vásárhelyen is érdemes lenne elindítani a paraúszást. A sportember jelenleg a szakmai előkészítésben tud segítséget nyújtani. Megismerteti a helyi edzőkkel a rendszert, a szabályokat, és segít nekik például abban, hogy a gyerekek klasszifikálva legyenek. Az értelmileg sérült sportolókat egy orvosi csapat sorolja be különböző kategóriáka, és az adott versenyző a kategória versenyein indulhat el. Bármelyik kategóriába kerül is a versenyző, rendkívül sikeres életutat járhat be.

„Nagyon hálás vagyok a Hód Úszó SE-nek, amiért a közelmúltban megszerveztek a szülői értekezletet, ahol személyesen is elmondhattam a szülőknek a fontos tudnivalókat. Szerencsére azt láttam, hogy óriási támogatás árad a felnőttektől, és úgy látom, hogy jó alapjai vannak a vásárhelyi paraúszásnak” – fogalmazott a bajnok, aki kihangsúlyozta, hogy nagy fantáziát lát Hódmezővásárhelyben és a Hód Úszó SE-ben, és el tudja képzelni, hogy egy paraúszó-paradicsom váljon városunkból.

Fekete István, a Hód Úszó SE edzője körülbelül 2 éve kapcsolódott be az egyesület vérkeringésébe. Mikor csatlakozott a Hódokhoz, már foglalkozott autista gyerekekkel. Egy olyan intézményben testnevelőtanár, ahol ilyen, speciális diákokkal foglalkozik. Elmondta, hogy jelenleg 8-10 fő értelmileg sérült kis sportoló úszik az egyesületnél, akik minden edzésre csillogó szemekkel érkeznek.

Elárulta, hogy célként tűzték ki, hogy minél több gyereket vonjanak be az úszás adta örömökbe, hiszen az rendkívüli mértékben segíti a fejlődésüket. A gyakorlat azt mutatja, hogy jelentősen fejlődnek szociális-társas kapcsolataik, feladatkészségük, állóképességük. A változó körülményekhez való hozzászokásuk nagyban javul, emellett jobban tudnak koncentrálni, nyugodtabbak lesznek és a figyelmük is javul. Ehhez azonban óriási bizalomra van szükség a diák, és az oktató között.

A valóság azonban az, hogy több család nem engedheti meg magának, hogy edzésre járjon a gyermek. Akár anyagi, akár logisztikai problémák is fellépnek, amik orvoslásában Becsey János, és a MUSZ is segíthet a jövőben. Jó hír azonban, hogy februárban indul a Kormány azon programja, aminek a célja, és jelmondata, hogy „Minden gyermek tanuljon meg úszni!”. Ezt egy integrációs környezetben kezdik el, így lehetőség nyílhat a fogyatékkal élőket is bevonni. A program keretein belül megoldódhatnak az utazási és anyagi problémák, és remélhetőleg elég szakembert is találnak, akik főállásban tudják az értelmileg sérült sportolókat oktatni.

A Hód Úszó SE mindent megtesz, hogy Vásárhelyen minden gyerek – legyen az ép, vagy sérült – a lehető legprofibb oktatást kapja.

Utolsó ifi szezonjára készül Ugrai Panna, és már az olimpia is ott lebeg a szemei előtt

2020-as év az úszókat sem kímélte, nagyon sok verseny maradt el, és az edzéseket is befolyásolta a koronavírus. A nehézségek ellenére azonban Ugrai Panna és edzője, Máté Hunor a legtöbbet hozták ki 2020-ból, és már gőzerővel készülnek az idei szezonra.

2020-as év az úszókat sem kímélte, nagyon sok verseny maradt el, és az edzéseket is befolyásolta a koronavírus. A nehézségek ellenére azonban Ugrai Panna és edzője, Máté Hunor a legtöbbet hozták ki 2020-ból, és már gőzerővel készülnek az idei szezonra.

Ugrai Pannát sem kerülték el a koronavírus-járvány hatásai, azonban szerencsére ő nem a saját bőrén tapasztalta a betegséget, hanem „csak” az elmaradt versenyek, és a csonka 2020-as év miatt lehet benne hiányérzet. Legnagyobb szívfájdalma, hogy elmaradt az Ifjúsági Európa-bajnokság, ami rendkívül jó tapasztalatszerzés lett volna számára. A kurta szezonból azonban így is sikerült kihoznia a legtöbbet. A legnagyobb kihívást az Ifjúsági Országos Bajnokság volt, ahol sikerült több egyéni csúcsot is úsznia.

A fővárosi Tüske Uszodában rendezett versenyen nyolc érmet nyert Panna, amelyből egy váltó érem. Majd egy hónappal később a kaposvári Felnőtt Országos Bajnokságon 200 m vegyesen lett harmadik.

„Van egy kis hiányérzetem azért 2020 után, de senkinek sem tett jót ez a karantén. Nem tudtunk úgy edzeni, mint ahogy elterveztük, de ezt el kell fogadni, és most már gőzerővel készülünk a 2021-es szezonra. Próbálom elfelejteni a ’20-as évet, és csak a ’21-es esztendőre koncentrálok” – fejtette ki Panna.

A vásárhelyi úszó pedig – a pandémiás bizonytalanság ellenére – konkrét célokkal vágott neki az új esztendőnek. Legfőbb elvárása magával szemben, hogy érmet, érmeket szerezzen az Ifi Eb-n. Azon az Eb-n, ahol utoljára indul ifjúsági kategóriában, hiszen a következő évben már a felnőttek közt fog versenyezni. A helyzet „szépsége”, hogy még semmit sem lehet tudni a kontinensviadalról; sem a helyszín , sem az időpont nem ismert.

„Ennek a sok kérdőjelnek csak lélektani jelentősége lehet, a fizikai felkészülést nem befolyásolja. Van, aki a melegebb tájakat szereti például, és van, aki az északi országokban érzi otthonosabban magát. A 2020-as Ifi Eb. Skóciában lett volna, de a hűvös, esős skót időjárás nem lopta volna be magát a szívünkbe” – mondta el Máté Hunor, Ugrai Panna edzője.

Az tréner kifejtette, hogy a legnagyobb hiányt a tapasztalatszerzés jelentette. Itthon, Magyarországon szinte minden uszodát ismernek már, ezért nagy szüksége lenne Pannának a külföldi, nemzetközi versenyekre. Egy idegen közegben, nem megszokott rendezésű versenyből nagyon sokat tud tanulni a vásárhelyi úszó, ezért abban bíznak, hogy idén már ilyen megmérettetésen is el tudnak indulni.

Arra a kérdésre, hogy mit vár el Pannától 2021-ben, azt a választ adta Hunor, hogy azt várja el minden tanítványától, hogy szeresse amit csinál. „Egy edző nem tud mit kezdeni a sportolóval, ha az nem akarja, és nem szereti azt, amit csinál. Nem szabad erőltetni, és nem úgy kell elképzelni, hogy az edző áll a medence partján és ostorral hajtja az úszót. A versenyzőnek akarni és vágyni kell a sikert. Ha van egy normális együttműködés, egy partneri viszony, akkor lehet beszélni komoly tervekről, célokról, sikerekről” – fogalmazott Hunor, aki hozzátette, hogy ő maga rendkívül motivált, és ég benne a tűz.

Szerencsére Panna is osztja Hunor nézeteit a sportolással kapcsolatban, és elárulta, hogy benne is rendkívül nagy tenni akarás van. Jelenleg a 2021-es szezonra koncentrál, de a szeme előtt már ott lebeg a 2024-es olimpia is, amire nagy vágya kijutni. Erre reális esélye is van, azonban ehhez még sokat kell dolgoznia, küzdenie. Ez nagyon fiatal versenyzőről van szó, nagyon sok ideje van még fejlődni, a Hód Úszó SE és edzője, Máté Hunor pedig mindent elkövet annak érdekében, hogy Vásárhely egy újabb olimpikonnal büszkélkedhessen.

A legmagasabb szintről kapott elismerést a Hód Úszó SE edzője

Gerevich Aladár-sportösztöndíjban részesült Fekete István, a Hód Úszó SE edzője, aki hosszú évek óta azon fáradozik, hogy Vásárhely a paraúszás egyik fellegvára legyen. Az egy éves ösztöndíjban csak a legjobbak részesülhetnek, így rendkívül büszkék lehetünk arra, hogy Vásárhelyen az ország egyik legjobb szakembere foglalkozik a sportoló ifjúsággal.

Gerevich Aladár-sportösztöndíjban részesült Fekete István, a Hód Úszó SE edzője, aki hosszú évek óta azon fáradozik, hogy Vásárhely a paraúszás egyik fellegvára legyen. Az egy éves ösztöndíjban csak a legjobbak részesülhetnek, így rendkívül büszkék lehetünk arra, hogy Vásárhelyen az ország egyik legjobb szakembere foglalkozik a sportoló ifjúsággal.

A pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma írta ki, és azzal a céllal, hogy a megfelelő feltételeket biztosítása a Magyar Köztársaság képviseletében versenyző sportolók, valamint a felkészítésüket végző sportszakemberek zavartalan és magas szintű sporttevékenységéhez. Rendkívül nehéz bekerülni az ösztöndíjasok körébe, hiszen csak a legjobbakat részesítik ebben az elismerésben. Fekete István a sérült gyerekek úszásoktatása és versenyeztetése révén került a Magyar Speciális Olimpia Szövetség látóterébe.

Mivel érdemelted ki ezt az elismerést?

Wiesnerné Oravecz Éva, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség társelnöke már két évvel ezelőtt felfigyelt ránk, illetve a munkánkra. Több versenyen is találkoztunk, ahol örömét és elismerését fejezte ki, hogy mi itt Hódmezővásárhelyen, a Hód Úszó SE berkein belül foglalkozunk a sérült gyerekekkel. Úgy látta, hogy nálunk folyamatos a munka, és folyamatos az előremozdítása a speciálisoknak, és ezért felterjesztett a szövetségnél erre az ösztöndíjre, ezzel is segítve a jövőbeli munkánkat. A versenyeken elért eredmények is arra sarkalták a döntéshozókat, hogy támogassanak minket, és ezzel az elismeréssel ösztönözzenek minket arra, hogy folytassuk tovább a munkát.

Ezzel az ösztöndíjjal elismerést kapott a Hód Úszó SE, személyesen én, és azok a gyerekek, akik hétről hétre itt vannak, és folyamatosan együtt dolgozunk.

Milyen plusz feladatokkal jár ez az ösztöndíj?

Mikor először meghallottam, hogy ebben részesülök, akkor pozitív pressziót éreztem. Még jobban szeretném megmutatni azt, hogy a folyamatos munka, és a kiváló körülmények magasabb szintre tudna minket emelni. Remélhetőleg hamarosan versenykörülmények között is meg tudjuk mutatni, hogy nálunk nincs kifogás, nincs mellébeszélés: menni kell, dolgozni kell, járni kell a versenyekre, részt kell venni az online- és a fizikai kontaktos megmérettetésekre. Eddig is készültünk az ilyenekre, de mostantól egyre magasabb fordulatszámon kell ezekre fókuszálnunk…

A kapcsolattartás eddig is meg volt a szövetség és köztem, de kapcsolatunkat még szorosabbra fűzzük, és természetesen folyamatosan beszámolok a Magyar Speciális Olimpia Szövetségnek a nálunk folyó munkáról. Fontos, hogy a bemutassuk, hogy egy eredményes versenyhez milyen úton jutottunk el, milyen kemény munka van a kiváló eredmények mögött.

Célom továbbá, hogy meg legyenek elégedve a munkánkkal, és jövőre is elnyerhessem ezt az ösztöndíjat. Ez azt jelentené, hogy a folyamatos fejlődést látnak nálunk. Azon dolgozunk a hódokkal, hogy a Paralimpiai Szövetség és egyéb szövetségek is azt lássák, hogy Vásárhely lehet a speciális sportolók egyik fellegvára.

Milyen érzések kavarognak most benned? Milyen érzés elnyerni egy ilyen elismerést?

Megható és megtisztelő. Folyamatosan előttem van az az autista kislány, Anna, akivel elkezdtük ezt az egészet. Amikor néhány éve elvállaltam a felkérést, hogy foglalkozzak a speciálisokkal, akkor nem tudtam, hogy mire vállalkozom. Nagy levegőt vettem, elkezdtük, és most közel 10 sportolóval készülünk a versenyekre.

Óriási megtiszteltetés, hogy a legmagasabb szintről figyelnek minket, és ott vagyunk a látőkörükben, és nem vagyunk elveszve itt, vidéken.

Egyre nagyobb felelősséget, pozitív pressziót érzek. Próbálunk nem csak a klub berkein belül megfelelni, hanem azon túl is kiemelkedni. A Gerevich Aladár-sportösztöndíjban nagyon kevesen részesülnek, nagyon nehéz bekerülni. Most kezdem el érezni a súlyát, és igen, így pár nap elteltével kezdem felfogni, hogy mi is történik, és hogy mekkora megtiszteltetés ez.

Fekete István egy éven keresztül részesül az ösztöndíjban, a Hód Úszó SE pedig rendkívül büszke arra, hogy ilyen komoly szakemberek erősítik az edzői gárdát. Nem kérdés, hogy minden lehetséges segítséget és támogatást megkap István is, és minden edző, hogy a gyerekeket a lehető legmagasabb szintre tudják fejleszteni.

Gratulálunk István, csak így tovább! Hit, Hűség, Hód Úszó